A paksi fenékküszöb megépítése rövid távon választ adhat a kialakult vízszintproblémára, hosszabb távon azonban nem újabb és újabb műtárgyak jelenthetik a megoldást. Samu Andrea, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértője szerint a Duna vízgazdálkodását úgy kellene átalakítani, hogy a folyó természetes működését és a környező tájjal való kapcsolatát is helyreállítsák.
A szakértő szerint a paksi beruházás egy akut helyzetre adott gyors műszaki válasz. A probléma azonban ennél jóval összetettebb: a szélsőségesen alacsony és magas vízállások egyre komolyabb kihívást jelentenek, miközben egyszerre kell figyelembe venni az energiabiztonságot, az árvízvédelmet, a hajózást, az ivóvízellátást és a természetvédelmi szempontokat.
A fenékküszöb csak egy helyi problémát kezel
Samu Andrea szerint önmagában az nem kérdés, hogy a jelenlegi helyzetben gyors beavatkozásra volt szükség. A WWF-et a döntés előtt nem keresték meg, de a szakértő szerint érthető, hogy a rendkívüli helyzet miatt rövid idő alatt kellett műszaki megoldást találni.
A fenékküszöb azonban megváltoztatja a meder esését, a víz áramlását és a hordalék mozgását is. Hatással lehet a vízi élővilág átjárhatóságára, valamint a kapcsolódó mellékágak és árterek vízellátására.
A WWF szakértője szerint ezért fontos lenne hosszabb távon is figyelni a beruházás következményeit.
Arra is figyelmeztetett, hogy ha a folyó vízhiányának és medersüllyedésének alapvető okai változatlanok maradnak, könnyen kialakulhat egy olyan helyzet, amelyben minden új problémára egy újabb műtárggyal próbálnak válaszolni.
Nem feltétlenül újabb vízlépcsőkre van szükség
A szakértő szerint először azt kellene meghatározni, milyen Dunát szeretnénk hosszú távon.
A folyót korábban elsősorban a hajózhatóság és az árvízvédelem igényei szerint szabályozták. Samu Andrea szerint ezt a megközelítést úgy kellene újragondolni, hogy a mezőgazdaság, a vízgazdálkodás, az erdészet, a természetvédelem, a hajózás és a települések érdekei egyszerre jelenjenek meg.
Sok helyen nem is új műtárgyak építésére lenne szükség, hanem a már meglévők átalakítására.
Ausztriában és a Csallóközben is vannak példák arra, hogy egyes folyószabályozási műtárgyak magasságának vagy irányának módosításával, mederátvágásokkal és partbiztosítások részleges visszabontásával javították a mellékágak vízellátását és a folyó természetes működését.
Magyarországon is terveznek hasonló beavatkozásokat, többek között Rácalmás és a medvei híd térségében.
Kisebb beavatkozásokkal is javítható a Duna állapota
Samu Andrea szerint az úgynevezett „soft”, vagyis kisebb és helyspecifikus beavatkozások sok esetben jobb eredményt hozhatnak, mint egyetlen nagy mérnöki megoldás.
Ilyen lehet például a Chevron-gátak alkalmazása. Ezek félhold vagy kifli alakú kőszórások, amelyek megfelelő elhelyezés esetén módosíthatják a helyi áramlási viszonyokat.
A cél ilyenkor nem egyszerűen a víz feltartóztatása. Sokkal inkább az, hogy javuljon a folyó kapcsolata a mellékágakkal és az árterekkel.
A Duna medrének mélyülése miatt ugyanis több helyen egyre nagyobb szintkülönbség alakult ki a folyó és korábbi árterei között, így a víz nehezebben jut ki ezekre a területekre.
Az árvízvédelemről sem lehet megfeledkezni
Az egyik legnagyobb kihívás, hogy ugyanazon a folyón kell kezelni a rendkívül alacsony vízállást és a szélsőséges árvizeket.
Ezért minden beavatkozásnál vizsgálni kell, hogyan változtatja meg hosszabb távon a medret és a víz levezetését.
A sarkantyúk példája jól mutatja, hogy egy műtárgy hatása akár évtizedek alatt is jelentősen átalakulhat. A közöttük lerakódó hordalékon növényzet jelenhet meg, zátonyok és később akár szigetek is kialakulhatnak, amelyek csökkenthetik az árvíz számára rendelkezésre álló keresztmetszetet.
A szakértő szerint ezért nem elég egy beruházás azonnali hatásait vizsgálni, azt is mérlegelni kell, mi történik tíz, húsz vagy ötven év múlva.
A felső-dunai duzzasztók is hatással vannak Magyarországra
A Duna felső szakaszán működő duzzasztóművek jelentős mennyiségű hordalékot tartanak vissza. Emiatt az alsóbb folyószakaszokra kevesebb mederanyag érkezik.
A folyó energiája közben megmarad, ezért hordalékhiány esetén egyre erősebben mélyítheti saját medrét.
A WWF szakértője szerint a magyarországi medermélyüléshez a korábbi folyószabályozások és a nagy mennyiségű ipari kavicskitermelés is hozzájárult.
A folyó működését ugyanis nemcsak a vízmennyiség határozza meg. A hordalék, a meder formája és a folyó esése együttesen szabja meg, hogyan változik egy adott folyószakasz.
A vizet a tájban is meg kellene tartani
Samu Andrea szerint külön kell választani a folyó vízszintjének megemelését és magának a víznek a megtartását.
Utóbbihoz nagyobb szerepet kellene kapniuk az ártereknek és a vízjárta területeknek. Nem feltétlenül kell minden ilyen területen megszüntetni a mezőgazdasági termelést, de bizonyos helyeken alkalmazkodóbb gazdálkodásra lehet szükség.
Más növényfajták, eltérő művelési módszerek vagy az ültetési időpontok megváltoztatása lehetővé teheti, hogy a gazdálkodás és a vízmegtartás egyszerre működjön.
A szakértő szerint a jelenlegi vízhiányt akkor lehet érdemben mérsékelni, ha a folyó és a környező táj között ismét szorosabb kapcsolat alakul ki.
Hosszú távú koncepció készülhet a Dunára
A WWF-et időközben már megkeresték a hosszabb távú egyeztetések miatt. Samu Andrea elmondása szerint a szervezetnek van olyan kidolgozott koncepciója, amely nemcsak Paksra, hanem a Duna hosszabb szakaszára is megoldási lehetőségeket vizsgál.
Ehhez azonban több ágazat együttműködésére van szükség.
A szakértő szerint számos tanulmány, terv és projektjavaslat már most rendelkezésre áll, vagyis nem kell mindent a nulláról kezdeni. Ezekből olyan hosszú távú vízgazdálkodási stratégiát kellene kialakítani, amelyben a hajózás, az árvízvédelem, az ivóvízellátás, a mezőgazdaság és a természetes folyóműködés egyszerre kap szerepet.
Samu Andrea szerint a cél az lenne, hogy ne minden újabb problémára újabb műtárggyal válaszoljunk, hanem ahol lehetséges, magának a Dunának a természetes működését állítsuk helyre.
forrás:SzMo
