Huszonhét éves korában elhunyt Soltész Gréta magyar válogatott atléta. A gyászhírt a Magyar Atlétikai Szövetség közölte csütörtökön, a honlapján.
Búcsúzó sorokat írni mindig nehéz. Egy sportoló, egy tanítvány, egy szeretett ember elvesztése önmagában is fájdalmas, de egy mindössze 27 éves fiatal életének lezárultáról beszélni szinte elmondhatatlanul nehéz. Ilyenkor az ember keresi a szavakat – és közben tudja, hogy nincs olyan mondat, amely méltó lehetne. Talán csak az emlékek segíthetnek, amelyek megmutatják, milyen kivételes útja volt annak, akitől most búcsúzunk. – olvasható a Magyar Atlétikai Szövetség közleményének bevezető soraiban.
A szövetség oldalán egy bensőséges hangú megemlékezésben Soltész Gréta volt edzője, Spák József méltatta az egykori korosztályos válogatott, bajnok emlékét.
„Mindössze 12 éves volt, amikor első országos bajnoki címét megszerezte: megnyerte a III. korcsoportos lány távolugrást, és 60 méteren is dobogóra állhatott Sorok Klaudia és Földvári Evelin mögött. Ugyanebben az évben az akkor 150 centiméter magas kislány 553-at ugrott távolban, 8.08-at futott 60 méteren, egy terematlétikai versenyen beugróként „ollózott” 146 centit magasban – és mivel a mezei futáson is kötelező volt részt venni, hát természetesen azt is megnyerte.” – írja megemlékezésében Spák József.
„Első egyetemi éve alatt derült ki, hogy beteg. Hat és fél éven át küzdött. Mi történt ez alatt a hat és fél év alatt? Kapott körülbelül 120 (!) kemoterápiás kezelést, átesett több műtéten, mégis: megszerezte a diplomát jeles minősítéssel és dékáni dicsérettel. Két nyelvvizsgát tett, szakmai versenyeken vett részt. Elvégezte a kulturális rendezvényszervezői tanfolyamot, egy szépírás-kurzust, majd egy műszempilla-építő tanfolyamot is, mert a külsejére mindig sokat adott. Már nagybeteg volt, amikor sikeresen részt vett a MOB Fiatal Sportszervezők Programjában. Mindezt úgy, hogy közben folyamatosan dolgozott, nélkülözhetetlen rendezvényszervezőként.” – olvasható a volt edző soraiban.
Spák József edző írásában megosztotta Soltész Gréta egyik utolsó, fontos mondatát, amelyet az édesanyjának mondott egy közös utazásuk alkalmával:
„Látod, anya, az élet nem kegyes, nem könnyű… de látod, milyen szép!?”
