A FUDAN CSAK A JÉGHEGY CSÚCSA
Logisztikai központ és elitegyetem helyett kompakt várost, Diákvárost, Élhető Budapestet!
Elutasítjuk, hogy a kínai és a magyar állam a megfizethető lakhatást és az élhető, kompakt város jó példáját biztosító Diákváros helyett a tehetőseket kiszolgáló, drága elitegyetemet építsen Budapesten, kínai hitelből – a mi adóforintjaink és gyerekeink, unokáink zsebének terhére.
Elutasítjuk, hogy Magyarország, azon belül Budapest úgy váljon a Kína és Nyugat-Európa között zajló áruszállítás állomásává és logisztikai központjává, hogy a közúti, a légi és a vasúti infrastruktúra is súlyosan érinti és károsítja a város sűrűn lakott területeit és az ott élők életminőségét.
Elutasítjuk, hogy az elsősorban a Budapesten (Budán, Pesten és Csepelen) élő emberek létező és valós szükségleteit kielégítő Albertfalvai híd helyett az elsősorban a tőkét, a befektetőket – hol az olimpiai álmot, hol a Fudan egyetemet – kiszolgáló Galvani híd épüljön meg.
Támogatjuk, hogy a ferencvárosi rozsdaövezetben felépüljön a Diákváros: egy olyan új városrész, amely élő példája annak, hogyan lehetséges Budapesten élhető környezetben, helyben elérhető és színvonalas szolgáltatásokkal együtt megfizethető lakhatást biztosítani.
Támogatjuk azt a városfejlesztési politikát, amely a benne élők szükségleteinek és igényeinek nagy részére helyben kínál megoldást, és amely a szükséges utazásokhoz a mikromobilitás és a közösségi közlekedés révén kínál versenyképes alternatívát – a személyautózással szemben.
Elvárjuk, hogy a mindenkori Kormány és Fővárosi Önkormányzat tegyen meg mindent azért, hogy Budapest élhető nagyváros legyen. Ennek érdekében támogatjuk a budapesti forgalomcsillapítást és a városi zöldfelületek növelését, szemben a gépjárműforgalmat növelő és a zöldfelületeinket lebetonozó beruházásokkal.